Zanzibári fűszeres mézeskalács latte
Kinek ne jutott volna már eszébe, milyen jó volna a hideg téli hónapokat valahol távol, a trópusokon eltölteni? Fenyő helyett pálmafák és napsütés, miközben mégis megéljük az ünnepek varázsát, hiszen arról nem akarunk lemondani, csak elszöknénk a télből a nyárba. Ez a hangulat inspirálta adventi kalandorkávénkat, amely Zanzibárra repít minket a havas Németországon át.
Kidichi, amitől az istenek is megenyhülnek Sokak számára a karácsonyi ünnepek nélkülözhetetlen finomsága a mézeskalács. Amióta az emberiség ismeri a mézet, az egyik legértékesebb alapanyagként tekint rá. Az ókori görögök mézes süteményt tettek a halottaik szájába, hogy kiengeszteljék az Alvilág szigorú őrét, Cerberust. A rómaiak egyik afrodiziákuma volt a libium nevű mézzel és illatos fűszerekkel készített sütemény. A bibliai Ábrahám a tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértéért hagyta el ősei földjét, a skandinávok és a germánok pedig vaddisznó alakú mézes lepényt sütöttek a téli napforduló ünnepére, és mézeskalácsot áldoztak Odin főisten tiszteletére. A mézeskalács kultusza a középkorban már erőteljes volt Európa-szerte, főleg a német vidékeken. Már a tizenegyedik századból származó, nürnbergi feljegyzésekben is említik, mivel ez a környék kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezett a méhtenyésztésre. Itt alakultak meg először az első mézeskalácsos céhek is. A mézeskalácssütő mesterek idővel elkezdtek egyedi formákat használni, és az ünnepi vásárok látványos portékája lett a mézeskalács. Nemcsak az íze miatt vásárolták, hanem mert ajándéknak és az ünnepi dísznek is tökéletes volt. Különösen a bajor vidéken lett népszerű, és az 1800-as évek első felében a híres meseíró testvérpárt, Jacob és Wilhelm Grimmet is megihlették.
Mézeskalács a trópusokon
Az ipari forradalom modernizálta a német gazdaságot. A német egyetemek a világ élvonalába kerültek, a kulturális élet virágozott. 1871-ben Bismarck kancellár munkálkodásának köszönhetően megalakult a Német Császárság, és a korszellemnek megfelelően igyekezett gyarmatokat szerezni Afrikában, valamint a Csendes-óceánon. Az 1800-as évek végén az európai nagyhatalmak egymással versenyezve vásároltak meg földdarabokat afrikai törzsfőnököktől és szultánoktól, ahol pedig ez nem működött, fegyverrel foglalták el a földeket. 1885. március 3-án a német kormány bejelentette, hogy birodalmi engedélyt adott ki Carls Petersnek protektorátus létrehozása céljából Kelet-Afrikában. A zanzibári szultán tiltakozásaival szemben, aki szintén szuverénnek tartotta magát a kontinensen, Bismarck öt hadihajót küldött, amelyek augusztus 7-én megtámadták az uralkodó palotáját. Innentől fogva az első világháború kitöréséig jelentősebb német kolónia élt a szigeten, akik magukkal hozták ünnepi szokásaikat is, így lett mézeskalácssütés a pálmafák árnyékában.
Folyékony kávédesszert nemcsak az ünnepekre
Zanzibárt a fűszerek szigetének is nevezik, hiszen a bevételét a turizmus mellett a fűszerkereskedelem adja. Szűk, kacskaringós sikátorok és nyüzsgő bazárok között sétálva mindenhol érezzük a fűszerek jellegzetes illatát, melyet a helyi kávézók is szívesen használnak. Sőt, kávéhoz kreált zanzibári fűszerkeveréket is találunk a piacokon. Nos, ezek a trópusi fűszerek és a mézeskalács ízvilága inspirálta a Cafe Frei „ízmestereit”, vagyis a termékfejlesztő csapatot, hogy igazán különleges ízeket alkossanak, megidézve az európai hagyományokat és a trópusok hangulatát egyaránt. Mi ezzel a kalandorkávéval kívánunk ízgazdag, boldog ünnepeket!
